Ismét nyitva a Veszprémi vár

Programok és tudnivalók a Veszprémi vár megnyitásával kapcsolatban


Veszprémi Érsekség ismét megnyitott a helyiek, valamint a kultúra, a vallás és a történelem iránt érdeklődők előtt. Bár a munkálatoknak még nincs vége, az első ütemben elkészültek a várbéli épületek közül 18 épületnél a homlokzati és tetőszerkezeti felújítások, valamint több épületet meg is nyitottak a látogatók előtt.

Az épületek közül a Biró-Giczey Ház, a Körmendy Ház, a Szent Mihály Főszékesegyház, valamint az Érseki Palota egyes terei látogathatóak. A Work In Progress 2023 (WIP’23) kiállítás betekintés ad a felújítási munkák sokrétűségébe.

A 18 műemléki épület megújításának a kültéri kivitelezési munkái 2023-ban szünetelnek, de a háttérben továbbra is zajlik a munka, úgy, hogy a látogatók várélményét nem zavarja meg. Május 12-re lekerült az összes állványzat és daruk, valamint visszabontották azt a védőréteg aszfaltot is, amely a Vár utca macskaköveit óvta. A projekt végéig közel 35 ezer négyzetméter épített és 10 ezer négyzetméter szabad terület és kert újul meg. A kertek közül több már az első ütemben elkészült, így látogathatóvá vált a Nagyszeminárium, a Körmendy Ház és a Biró-Giczey Ház kertje is.

A teljes felújítás várhatóan 2025-ben fejeződik be, új szinteret adva a hitéleti és turisztikai intézményeknek.

Forrás és további információ: www.wip2023.hu; www.facebook.com/aveszpremivarnegyedmegujulasa